Skip to main content
2020. február 11

Megtorpant a teljes Budapest-Bamako csapata

Hosszú szakaszokat autózott végig a SERCO, keresztül Nyugat-Szaharán. A mezőnyben már annyira benne vannak, hogy minden harmadik autó, amellyel találkoznak, Bamakos. Tegnap estére elért a csapat Dakhla-ba, ahol a gyönyörű, homokos óceánparton néhány hajóroncsot is megnézhettek, illetve megkóstolták a tevehúst is. A helyiek is kedvesen fogadták vendégeiket, rögtön el is vitték őket egy helyi étterembe, ahol szintén tevehúst ettek – ami bizarr hangzása ellenére finom.

Mára túljutottak Mauritánián is, a SERCO csapat és velük együtt 600 másik résztvevő jelenleg a szenegáli St Louis mellett táborozik. A tovább indulás még képlékeny, ugyanis a guineai kormány tegnap este jelezte, hogy az előzetes megállapodás ellenére a rali nem haladhat át az ország második legnagyobb településén, Labén. Az elmúlt napokban elnökellenes tüntetések alakultak ki a városban, amelyek utcai harcokká nőtték ki magukat. A Budapest-Bamako futam történetében ez az első eset, hogy egy kormány nem tudja garantálni a résztvevők biztonságát. Azonban a főszervező hozzátette, hogy ígéretet kaptak a guineai kormánytól, hogy a versenyzők védelmére 1000 katonát mozgósítanak, de a biztonságos tovább haladási útvonal még nem lett meghatározva.

Versenyzőink várnak, mi pedig további szerencsés utat kívánunk Nekik!