Skip to main content
2021. szeptember 03

Informatikai szolgáltató – Kivel érdemes együtt dolgozni?

Az IT feladatok ellátása, a problémák gyors megoldása a legtöbb cégnél elengedhetetlen. A vállalatok előtt két út áll: vagy saját, belsős szakembert alkalmaz, vagy pedig egy IT szolgáltató csapatot bíz meg. Ebben a bejegyzésben azt járjuk körül, hogy milyen egy jó informatikai szolgáltató?

Mikor érdemes IT szolgáltatót alkalmazni?

A legtöbb cégvezetőben felmerül ez a kérdés, amikor a cég informatikai struktúráját tervezi, építi. Vannak, akik amellett érvelnek, hogy egy saját alkalmazott jobban képviseli a cég érdekeit és folyamatos jelenléte támogatja a működést. A másik tábort azok képviselik, akik IT szolgáltatóval kötnek megállapodást az ilyen jellegű feladatok ellátására. Mindkét verzió mellett felsorakoztathatók pro és kontra érvek, összességében azonban a legtöbb cég számára az utóbbi sokkal kifizetődőbb és előnyösebb megoldás lehet.

Egy informatikai szolgáltató cég ugyanis profi szakembereket képes felvonultatni, akik nem egy témára területre specializálódtak, hanem többféle területhez magas színvonalon értenek, képviselnek. A szolgáltatók legnagyobb fegyvere a gyorsaság és a rugalmasság, ami a problémamegoldás során kifejezetten sokat nyom a latba.

Széleskörű szolgáltatások és feladatok ellátásra szerződnek jellemzően ezek a cégek, ellátják az IT rendszergazda teendőket, segítenek a felhő alapú informatika felépítésében az adott cégnél, az adatbiztonság kérdésére nagy hangsúlyt fektetnek, mindemellett pedig személyre szabott tanácsadás is kérhető tőlük. Összességében tehát megteremtik a jól működő, biztonságos informatikai környezetet. De hogy lehet kiválasztani a sok szolgáltató közül, hogy kivel érdemes dolgozni?

Honnan ismerszik meg a jó informatikai szolgáltató?

informatikai-szolgaltato-serco

Széleskörű szolgáltatásokat kínál

A „one man show” típusú működésekkel ellentétben az informatikai szolgáltatók jellemzően csapatban dolgoznak. Ez nem véletlen, hiszen minél több ember tudása kerül be a közös kalapba, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy lesz valaki, akinek éppen az adott téma a szakterülete. Arról nem is beszélve, ha egy cég több feladatot, több problémát is meg tud oldani, akkor nem kell további partnerek után nézni, egy szolgáltató kezében összpontosul minden IT feladat.

Időbeli vállalásokat tesz

Lehet egy csapat igazán profi, dolgozhat a világ legjobb szakembereivel, ha nem tudja időben szállítani az eredményeket, nem elérhető és a válaszra hosszú ideig várakozni kell. Tehát, ha egy informatikai szolgáltató garantált válaszidőt vállal, akkor tisztában van a saját kapacitásaival, jól fel tudja mérni az erőforrásait és ezt az ügyfél felé is képviseli.

A startégiához is hozzátesz

Lényeges, hogy a szolgáltató lássa az összképet, hiszen csak így tudja abba az irányba terelni a munkát, hogy annak minden eleme a célelérést segítse. Ha elveszik a részletekben, könnyen abba a hibába eshet a szolgáltató, hogy a legnagyobb jószándékkal, de inkább kárt okoz, mint támogatja a folyamatokat. Nem mellesleg az sem árt, ha az eszközbeszerzésből kiveszi a részét a szolgáltató is, így ugyanis garantálható, hogy az eszközkörnyezet megfelelő arra a tevékenységre, amire szánják.

Személyre szabott megközelítés

Minden szervezet más és más, különböznek a felépítésükben, működésükben és abban is, hogy milyen problémákat kell megoldaniuk. Ha egy szolgáltató kizárólag a dobozos megoldásokat erőlteti, akkor hamar vakvágányra futhat, az a bizonyos doboz ugyanis sokszor túl kicsinek vagy éppen túl nagynak bizonyul. Az IT világában a legfontosabb érték a rugalmasság, hogy a cég tudjon az adott speciális problémákhoz, helyzetekhez igazodni. Ez a személyre szabott megközelítés teszi lehetővé, hogy az informatikai megoldás pontosan arra adjon választ, amire kell.

Rendelkezik referenciákkal

A cég referenciái tökéletes lenyomatot adnak a működésről. Kikkel dolgoztak együtt? Milyen projekteket vittek? Evidensnek tűnhet, de nem lehet elégszer hangsúlyozni ennek fontosságát. Érdemes gyanakodni, ha a szolgáltató cég nem tud referenciát felmutatni, lehet, hogy nem ő lesz a legideálisabb választás.
 
Manapság már számos informatikai szolgáltató közül választhatnak azok a cégek, akik szeretnék fejleszteni az IT infrastruktúrát. A SERCO több mint három évtizedes múlttal a háta mögött a hazai IT szektor oszlopos tagja. Nézze meg, kikkel dolgoztunk már együtt!