Környezettudatosság

Intézkedések a környezetterhelés csökkentésének érdekében.

A vállalatok évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelésre. Ehhez elengedhetetlen a vállalat számára, hogy tisztában legyen tevékenységének környezetre gyakorolt hatásával, és olyan eljárásokat tudjon kidolgozni, amelyekkel a szennyezés és a pazarlások mértéke csökkenthető.

 

A környezettudatos működés több szinten is megjelenhet egy vállalat életében, alap szinten már akár azzal is, ha például a kevesebb anyag- és energiafelhasználás, vagy a tudatos hulladékgazdálkodás felé tesz lépéseket, intézkedéseket.

 

A SERCO Informatikánál folyamatosan figyeljük a környezetvédelmi jogszabályokat és határozatokat, illetve azok változásait, és ezeket a szervezet minden szintjén betartjuk. Feladataink elvégzése közben rendszeresen megbizonyosodunk arról, hogy az általunk okozott környezeti hatásokat a minimális szintre szorítsuk vissza, és takarékosan bánunk a környezeti erőforrásokkal.

 

Kiemelt figyelmet fordítunk a szerviztevékenységünk során keletkező hulladékok megfelelő kezelésére. A ME01 Minőségirányítási eljárásban került elfogadásra a szerviztevékenység során összegyűlt hibás alkatrészek kezelésére vonatkozó szabályozás.

 

Folyamataink dokumentálásánál előnyben részesítjük az elektronikus tárolást, de vannak olyan esetek, amikor elkerülhetetlen, hogy papír alapon is elérhetőek legyenek az anyagok. Munkatársaink – néhány kivételtől eltekintve – fekete-fehér kivitelben, újrahasznosított papírra nyomtatnak a központi nyomtatón keresztül.

 

A környezettudatos hulladékkezelés, a szelektív hulladékgyűjtés nemcsak a munkafolyamatok során hangsúlyos, hanem az elfogadott szervezeti magatartásminta egyik fontos eleme is.

 

Az energiatakarékosság jegyében az épület több helyiségében a villanykapcsoló mozgásérzékelővel van összekötve, ezzel is optimalizáljuk a felhasználást.

 

A környezetszennyezés megelőzése és a környezeti hatások csökkentése érdekében támogatjuk munkavállalóinkat, hogy kerékpárral járjanak dolgozni. A kerékpárok tárolására zárt garázsban van lehetőség, továbbá öltözőszekrény és tusolási lehetőség is biztosított. Több kollégánk napi szinten érkezik két keréken a munkahelyére.